Székelyudvarhelyi Emlékest

Polcz Alaine

Jobb lett tőled a világ!

 

Teltház a székelyudvarhelyi Polcz Alaine Emlékesten

2010. szeptember 9-12.

Régóta tervezett hosszú utat tettünk meg az elmúlt hétvégén. Bíró Orendi Edit, aki Székelyudvarhelyen él (660 km), meghívott Erdélybe, hogy a Miért éppen Polcz Alaine? című interjúkötetemet együtt mutassuk be (a könyvben többek között vele és a lányával is beszélgettem). Miután szeptember közepére, Alaine halálának harmadik évfordulójához közel tudtunk időpontot egyeztetni, javasoltam, hogy könyvbemutató helyett legyen inkább Polcz Alaine Emlékest. Angyal Nóri vállalta, hogy kocsijával elvisz minket, így végül Barna Istvánné Évivel hármasban, mint a Polcz Alaine Macskamadonna Klub alapítói vettünk részt a szeptember 11-én tartott emlékesten. Az est fantasztikusan sikerült! A sikert persze nem adták ingyen, több héten át, folyamatosan terveket, programot, forgatókönyvet, szórólapot egyeztettem Edittel, miközben ő az emlékest előtt két héttel még egy 40 fős csapat (a saját énekkara) olaszországi vendégszereplését is levezényelte. Mikor csütörtökön megérkeztünk, mondta, hogy fogalma sincs hányan lesznek, mert ő ugyan mindent megtett, hogy a hirdetés megjelenjen tévében, rádióban, újságokban, plakátot is készíttetett, sőt 150 meghívót is kiküldött, de már legalább négy esküvőről tud, akik pont ezen a hétvégén tartják és emiatt biztosan nem tudnak eljönni az estre. Érthető, hogy alig hittünk a szemünknek, amikor másnap este egymás után érkeztek a vendégek, és a kezdésre úgy megtöltötték a Művelődési Ház színháztermét, hogy néhányan csak a lépcsőkre tudtak leülni.

Az emlékestet tulajdonképpen Alaine nyitotta meg a hangjával, amikor az Ideje az öregségnek című hangoskönyvéről bejátszottunk egy részletet. Aztán Edit köszöntötte a megjelenteket, majd szép sorban bemutatkoztunk, majd levetítettük a Polcz Alaine 85 éve képekben című fotó-összeállításomat. A vetítést alatt Alaine kedves dalait hallgatta a közönség, a dalokat Palya Bea Egyszál ének című albumáról válogattuk – a CD-t Barna Évi szerezte be. Az est további részében közös emlékeinket, humoros sztorikat felidézve mondtuk el személyes, és más, olvasmányélményeinket, hogy Polcz Alaine hogyan hatott ránk, mit tanultunk tőle, vagyis miért szeretjük és tiszteljük őt. Az emlékestre 45 db, többféle Polcz Alaine könyvet is felajánlottam, ebből tízet az est végén, tombola kihúzásával adtunk át a szerencsés nyertesek, a többit megvásárolhatták, az árát pedig ott hagytuk egy helyi, súlyos beteg fiatalember műtéti költségeire. Az emlékestre Polcz Alaine életéről és munkásságáról négyoldalas, színes fotókkal kiegészített szórólapot is készítettem, „Rálátni az életünkre” címmel, a szórólapok sokszorosításáról Évi gondoskodott (melyből a végén már nekünk sem maradt), illetve a Temetkezési kérdőíveket Angyal Nóri kínálta és adta az érkezők kezébe, majd gyűjtötte össze kitöltés után. Bíró Edit az est végén felvetette, hogy Székelyudvarhelyen is alapítsanak egy Polcz Alaine klubot, majd közösen elénekeltük a Lovamat eloldom című kedves népdalt.

 

Séta Székelyudvarhely főterén – Angyal Nóri, Ablonczy Anna, Bíró Orendi Edith – (Barna Évi fotója)

 

Lásd még: www.szekelyudvarhely.ru

Mellékletek: Rálátni az életünkre – szórólap, Temetkezési kérdőív

Rálátni az életünkre

In memoriam Mészöly Miklósné – Polcz Alaine

 

„Az ember szüntelenül viszi magával az egész életét. Csak néha van rálátása – ha van.” (Napló, 2003.)

„Egyre világosabban látom és tudom, hogyan készített fel az életem minden egyes nagy törése, szenvedése, hogy be tudjam tölteni a célomat. Ha kitértem, el kellett buknom. Miközben sirattam azt, ami elveszett, jött az új. Követhetem az egyes állomásokat és kereszteződéseket. Idáig jutottam a keresésben és megértésben. És, ha az életedet átnézted és megértetted – legalábbis azt hiszed – akkor el tudod engedni. A múltat – és a jelent.”

(Egész lényeddel)

 

Polcz Alaine 1922-ben született Kolozsváron, és ott is ment férjhez Vitányi Jánoshoz 1944-ben. Nem sokkal a házasságkötés után, Kolozsvár bombázása miatt menekültek át Magyarországra, többek között Csákvárra, ahol még nagyobb borzalmak vártak rájuk. (Erről a megrázó időszakról szól az Asszony a fronton című könyve, amit negyvenévnyi hallgatás után először egy házassági válságban élő barátnőjének mesélt el, vigasztalásul.) A háború után visszajöttek Kolozsvárra, azaz jöttek volna, de mégsem maradhattak Erdélyben: „A harcok elülte után, 45-ben átszöktem a határon Erdélyből, Jánost meglátogatni. Politikai fogolyként volt házi-őrizetben… Majd, hogy kiszabadult, beszökettem Erdélybe, de hiába akartunk maradni, menekülnünk kellett. Magyar állampolgárnak nem adtak munkavállalási engedélyt, sem útlevelet idejönni. Soha nem jutott volna eszembe Erdélyt elhagyni – miatta jöttem át.” – írja ugyancsak az Asszony a frontonban.

Gyermek- és ifjúkorának színhelye, Erdély mindig is a szíve csücske volt, ez az erős kötődés ki is derül könyveiből akár irodalmi, akár szakmai könyvét olvassuk. Szüleit, testvéreit és barátait idős korában is rendszeresen látogatta, támogatta, főként Kolozsvárott és Kidében. Az egyik könyve, Az életed Bíró Berta 2000-ben jelent meg, amelyben: „Két idős asszony beszélget. Gyerekkoruk óta tartó mély barátságukat semmi nem ingatta meg, bár a huszadik századi történelem (és a sors) néha több évre is lehetetlenné tette a személyes találkozást. Az életük és a század eseményeit meghitt őszinteséggel megidéző barátnők vallomásait a tragédiákkal is szembenéző emberi megértés és a léleknek a mulandóságok fölé emelő derűje lengi körül. A helyszín: Kide, ez a csodálatos szépségű falu, kőbe faragott építészeti remekmű, melyben Bíró Berta leélte az életét, és ahova, a meghatározó gyerek- és ifjúkori élményeihez, egy életre szóló barátság igézetében Polcz Alaine hat évtizeden át mindig visszatért. A falut, amely négy templomával és felekezeteivel (római katolikus, református, unitárius, ortodox), magyar és román lakóival a tolerancia szigete volt, ma már csak másfélszázan lakják.”

A másik ugyancsak Erdélyhez kötődő könyve, a Karácsonyi utazás (2003): „Három nap története boldog találkozásokkal, temetéssel, családi perpatvarral, betlehemesekkel vonatozással Vízakna és Kolozsvár között – megannyi konkrét szereplővel és eseménnyel, melyek Polcz Alaine nagy élettapasztalata, asszonyi bölcsessége, tartózkodó humora révén varázstükörré rendeződnek. Az írói látásmód a groteszk világot olyan közvetlenül ábrázolja, hogy az olvasó rádöbben, a jelentéktelennek tűnő események, a véletlen találkozások, szegényes vacsorák mögött valódi emberi sorsok húzódnak meg, és ezekből tevődik össze egy korszak igazi története.”

Orvos szeretett volna lenni, de az orvosi egyetemről a háborúban szerzett súlyos betegségei miatt lebeszélték, így pszichológiát tanult, 1949-ben fejezte be tanulmányait, és 1959-ben doktorált. 1949-ben újra férjhez ment, Mészöly Miklós íróhoz. „Jánost elhagytam, mert szerettem, és tudtam, hogy végem van, ha mellette maradok. Olyan volt, mint mikor az ember odanyújtja a fél karját: vágjátok le, mert ha nem, elüszkösödik az egész testem. És valóban, hogy elhagytam, megkönnyebbültem. Jött Miklós, bennem pedig ott volt a halálos betegség, amiből ő hozott vissza az életbe.” (Asszony a fronton).

Erdélyi kötődését férje, Mészöly Miklós is megírta a Pontos történetek útközben című könyvének Utazások Erdélyben című fejezetében, melynek anyagát Polcz Alaine diktálta magnóra. A könyv első oldalán olvashatjuk MM ajánlását: „Hálával A-nak, hogy megőrizte ezeket a történeteket.”

Polcz Alaine az ötvenes évek elején kezdett pszichológusként dolgozni, először felnőtt elmebetegekkel, majd gyermek ideggondozóban, aztán végleg a gyermekek mellett maradt. A hatvanas évek elején a József utcai Gyermek Ideggondozóban kapott állást, ahol külföldi minta alapján, kitartó, kreatív és bátor kezdeményezéseiből a szerény körülmények ellenére is kifejlesztette saját játékdiagnosztikai és terápiás módszerét. Folyamatosan képezte magát, tapasztalatait rendszeresen dokumentálta és publikálta. Ekkor született a Bábjáték és pszichológia (1966), később az Aktív játékdiagnosztika és játékterápia (1974), majd a Rend és rendetlenség az emberi cselekvésben című könyve (1987). A közel harmincéves munkáját és tapasztalatait összefoglaló Világjáték című könyve 1999-ben jelent meg, de ma is alapkönyvnek számít: „A gyermekek életét kitöltő játékban benne van mindaz, amit a világból érzékelnek, és amit magukról gondolnak. A Világjáték konstruktív, projektív módszer. A gyermek a valóságos környezet, az élet különböző területeinek, jelenségeinek kicsinyített elemeiből álló játékot kap (házakat, embereket, stb.) és egy tálcán, ami a tengert jelképezi, felépíti a világot, úgy, ahogyan megéli. A Világjátékot haszonnal forgathatja nem csupán a pszichológus vagy a terapeuta, hanem minden pedagógus és szülő, aki a megértés és a segítés szándékával fordul a játékban feltárulkozó gyermeki lélek és a benne fölsejlő világ felé.”

1970-ben a SOTE II. sz. Tűzoltó utcai Gyermeklkinikáján kezdett dolgozni, ahol döbbenten vette észre, hogy az életük súlyos drámájával küszködő, gyógyíthatatlan, daganatos beteg gyermekekkel és családjukkal nincs aki foglalkozzon. Nagy empátiával és energiával vetette bele magát az új feladatba, keresett és talált is teherbíró, elkötelezett munkatársakat, támogató főnököket, miközben folyamatosan olvasta, kutatta a témával kapcsolatos hazai, de inkább külföldi szakirodalmat. A játék- és művészetterápiát a klinikán is folytatta, miközben a haldoklással, a halállal, gyásszal kapcsolatos tapasztalatai, ismeretei alapján tanatológussá is vált. (Miért éppen Polcz Alaine? – interjúkötet)

1985-ben nyugdíjba ment, de félállásban még tovább dolgozott a klinikán, munka mellett írta és publikálta A halál iskolája (1989), Meghalok én is? Asszony a fronton (1991), A halál és a gyermek (1993) című könyveit. Férje második tüdőembóliája után végleg nyugdíjba ment. Akkor írta a Macskaregényt (1994): „Aztán (Miklós) talpra állt, és én, mint a száraz homokba került hal, fulladoztam. Nem tudtam, így hogy lehet élni. Hogyan létezzek munka nélkül? Milyen különös: a háztartás, a kert és Miklós nem volt elég? Nem volt elég. Hiányoztak a betegek. Szóval írni kezdtem, Kisorosziban írtam a Macskaregényt. És mivel kezdtem? A szerelemmel. Nem a macskákéval, hanem a sajátommal. Miért?” (Befejezhetetlen, 2009.)

És innentől nincs megállás, minden évben, néha egy évben két könyve is megjelent egymás után (összesen 24 kötet). Pedig Polcz Alaine nem írónak, hanem orvosnak készült, csak azért kezdett írni, mert a tétlenséget nehezen viselte. A könyvei avatták íróvá, és sokszínűsége, kifogyhatatlan élet-, ember-, állat- és halálszeretete miatt lett rendkívül népszerű és olvasott (az Asszony a fronton-t már 12 nyelvre lefordították). Könyveinek nemcsak a témája, de közvetlen, derűs, őszinte, meleg hangvétele, és hiteles, bölcs, eleven, életszagú történetmesélése is rabul ejti olvasóit (lásd: Főzzünk örömmel!, Éjjeli lámpa, Leányregény, Kit siratok? Mit siratok? Kit szerettem? Mit szerettem?). De az ún. szakmai, a halálfélelemmel, halállal, gyásszal, a gyászolók álmaival, a rítusokkal, a hospice-szal kapcsolatos további könyvei (Ideje a meghalásnak, Gyászban lenni, Élet és halál titkai, Együtt az eltávozottal, A halál iskolája) is ugyanolyan népszerűek, mert ezekhez a tabunak számító témákhoz is a maga természetes módján közelített, bátran és kíváncsian, felkészülve sok olvasással, rengeteg kérdéssel, olykor vitával, és sok-sok szakmai és ismeretterjesztő konferencián, előadáson adta tovább megszerzett ismereteit, bontotta le a félelem és hallgatás falait főként az öregséggel, a haldoklással és a halállal kapcsolatosan. A könyvírás mellett még elindította és élére állt a magyarországi hospice-mozgalomnak, 1991. évi megalapítása után több évig elnöke is volt a Magyar Hospice Alapítványnak*, amely ma már országos hálózatú, kiterjedt szervezetté vált, és sok-sok munkatársa, pszichológus, pszichiáter, orvos, ápolónő, szociális munkás, gyász-terapeuta, lelkész, hospice-önkéntes követője, tanítványa van.

A 2001-től folyamatosan diktált naplóiból több könyve született: Egész lényeddel, Ideje az öregségnek, Befejezhetetlen, Életszakácskönyv szingliknek. 2007 február elején egy éjszaka eltörte a combnyakát, megműtötték, de az ágyból már nem tudott felkelni, tolószékbe kényszerült. A diktálást azonban ekkor sem hagyta abba, a haláláig tartó beszámolót tudatosan vállalta. Erről a megrázó hét hónapról szól a Nem trappolok tovább című könyve (2008).

Mészöly Miklósné, Polcz Alaine három évvel ezelőtt, 2007. szeptember 20-án reggel halt meg budapesti, Városmajor utcai otthonában:

„Olyan embertől búcsúzunk, kedves barátaim, aki tudni akart a halálról, mindent, többet, mint amennyit földi halandó tudhat. Mintha attól tartana, hogy e tudás híján roppant meglepetés éri, lelkét felkészületlenül sebzik fel… Fiatal nőként a háborús gyalázat mélyére taszították, az üres fizikai lét közelébe. Amikor a lélek csak pislákol az ellenkező testben. És sehol ember a látóhatáron… Tudathasadásból hozott vissza elveszett lelkeket, olyan helyekről, ahonnan a szakirodalom szerint nem lehet. Gordiuszi csomókat oldott fel, ördöglakatokat nyitott meg. Ami nem jelenti azt, hogy ne lett volna, ami taszította. Félelmekkel telve, olykor saját ellenkezésével küszködve gyógyított. Alaine nem volt és nem lesz elképzelhető Miklós nélkül, mint ahogyan Miklós nem volt, nem lesz elképzelhető nélküle…Kettőjük között nem létezett hierarchia, legfeljebb a nemek szerint elosztott látszata. Emberi formátumukban nem volt különbség: merészségükben, figyelmükben, méltóságukban, nyíltságukban, zártságukban, büszkeségükben, alázatukban. Egymásnak voltak teremtve, két nagyszabású személyiség, nagyvadak… Alaine volt az egyetlen ember az életemben, akivel a kényes kérdések legkényesebbikéről beszélni lehetett, Istenről… Szívével szolgált. Lélekkel teremtett lények specialistája volt.” (Nádas Péter, Alaine ravatalánál)

Köszönjük, hogy most a székelyudvarhelyiekkel közösen emlékezhetünk, és felidézhetjük szóval, hanggal, képekkel, közös emlékeinkkel, olvasmányélményeinkkel az ő feledhetetlenül vonzó, karizmatikus, kivételes személyiségét, életét és munkásságát.

 

2010. szeptember 10-11.

Ablonczy Anna

Polcz Alaine Macskamadonna Klubja

*

Polcz Alaine 1922-2007.

Pszichológus, tanatológus, író, a Magyar Hospice megalapítója.

Déry Tibor-díj – 1991.

Év könyve-díj – 1992.

A Jelenkor Kiadó könyvdíja – 2000.

A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje – 2001.

 

*

* Mi a lényege a hospice betegellátásnak?

- a szeretetteljes ápolás, gondozás olyan betegek számára, akiknek betegségük előrehaladott, haláluk rövidesen bekövetkezik. Cél: a beteg fájdalommentesen éljen, érezze, hogy mellette vagyunk, panaszát meghallgatjuk, testi-lelki fájdalmát enyhíteni tudjuk. Mi jellemző a hospice ellátásban tevékenykedőkre? – szeretet, barátság, megértés, empátia, gondoskodás.

www.hospicehaz.hu