|
Jelenkor |
Nem trappolok tovább |
|
„De hát mit akarok én? Meghalni, vagy örülni az életnek? Ugyanott vagyok ahol két évvel ezelőtt. Igen, élni is akarok és meghalni is. Lehet így fölkészülni a meghalásra? Talán. Időnként úgy érzem, hogy rövid az időm. Tervezem, hogy így lesz és úgy lesz. …” |
Kikerics búcsúAlaine egyik nagyon kedves virága a kikerics volt. Persze minden virágot szeretett, de a vadvirágokat különösen, és ezek között számára a kikerics volt a legszebb. Szerette nagyon a Kisoroszi birtokuk mögötti nagyrétet, és ha éppen kinn volt, boldogan ült le vagy feküdt bele a vadvirágokkal teli fűbe, ha sütött a nap, ha hideg szél fújt, ha eső esett, ha magas volt a fű, ha lekaszálták. Tegnap Kisorosziban voltam, a kikericses réten. Lefeküdtem közéjük. Talán most még szebbek, még jobban átéltem, ahogy a nap átsüt a virágok szirmai között, a kelyhei megvilágosodnak, és a fehér, áttetsző száruk még áttetszőbbé válik. Olyanok, mint ezer kicsi mécses. A halál mécsese. De valami nagyon szép van benne. Eszembe jut, amikor a pásztor mondta, hogy ez a halál-virág. S aztán azt is mondta, hogy azért ne tessék félni tőle, nem bánt. Aztán a gázlón átmentem a Duna-parti részre. Esteledett már. Az úton végigmentem és kiértem oda, a partra, ahol Miklóssal szoktunk járni. (Napló, 2003). A halála előtti hétvégén Angyal Nóri barátnőmmel Kisorosziban voltunk, és elképedve vettük észre, hogy a kikericsek szabályosan elözönlötték Kisoroszit. Nemcsak a réten, de a Tahiból Kisorosziba vezető hosszú út mentén is egymást érték az éppen bimbózó vagy már egészen kinyílt szirmú kecses, lila virágok. Száz meg száz egymás mellett. Csodálkoztunk, és kapkodtuk a fejünket jobbra-balra, hogy lássuk, hogy le ne maradjunk egyikről sem, és nem tudtunk betelni a hihetetlen látvánnyal. Garmadával nyíltak az útszélen, a mezőn, az árokban, a kertekben, az erdőben, az erdőszélen, a nagyréten, és bármerre néztünk, bármerre sétáltunk vagy bicikliztünk, mindenhol láttuk halványlilájukat. Mondtuk is egymásnak, szinte egyszerre, Istenem, ha Alaine is láthatná! Aznap még nem, de néhány nap múlva rájöttem: azok a kikericsek már érte nyíltak. AA |

|
Kisoroszi 2007 szeptember |
|
Kisoroszi 2008 szeptember |
|
Polcz Alaine |
|
Jobb lett tőled a világ!
|

